700 lóerő és zöld rendszám: itt a megújult Porsche Panamera
A Panamera külseje keveset változott, az újdonságok inkább a lemezek alatt keresendők.
A Panamera külseje keveset változott, az újdonságok inkább a lemezek alatt keresendők.
Ha valaki nem tartozik a Ferrari belső vásárlói körébe és gyorsan szeretne egy SF90 Stradalét, annak nagyon-nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Ez a közel 600 lóerős német terepjáró minden körülmények között megvédi a benne ülők életét.
Ezt az autót egyértelműen nem használati tárgyként, hanem befektetésként vásárolták meg.
A Koenigsegg Jeskónak nemcsak a hajtáslánca és a menetdinamikája, hanem a műszerfala is igen különleges.
A hatalmas teljesítmény mellé már-már kamionnyi nyomaték társul ebben a német luxusterepjáróban.
Az újdonság 140 lóerővel erősebb, mint a kiindulási alap RS Q8 SUV.
Az új modellek gyorsulása csak messze 300 km/h felett ér véget.
Érkezőben a stuttgarti gyártó zászlóshajó modelljének legerősebb AMG kivitele.
A tavaly tavasszal leleplezett SF90 Stradale első példányait várhatóan csak az év végén vehetik át a megrendelők.
Itt a megoldás azoknak, akik esetleg túl gyengének találják az alaptípus V8-as biturbó motorját.
Ha egyedi fényezést is szeretnénk, az további 3 millió forintunkba kerül.
A szögletes terepjáró tuningolt változata jobban gyorsul, és nagyobb a végsebessége is.
A bajor gyártó legnagyobb típusának új változatából mindössze néhány száz példány fog készülni.
A Hennessey Venom F5-öt már régóta ígérgetik, de ősszel végre tényleg elkészül.
A külső minimális mértékben változott, a motort viszont jelentősen erősebbé tették.
A 4,4 másodperces 0-100-as szintidejű amerikai autó végsebessége megközelíti a 300 km/h-t.
A Cayenne Turbo közel 1 000 lóerős példányát a német autópályán fogták vallatóra.
Hatalmas hátsó szárnnyal és bőven 700 lóerő feletti teljesítménnyel érkezett meg a legújabb csillagos sportkocsi.
A kupé és a kabrió első szolidabb faceliftjére alig 3 évet kellett várnunk.